A dévérkeszeg teste oldalról lapított magas, a fiatalabb példányok világosabbak (pikkelyeik ezüstösek), az öregebbek sárgás-bronzosak. Herman Ottó a nagy polihisztor a "keszegjellem legtörzsökösebb alakjaként" jellemezte. Kedveli a lassabb folyású folyókat, nagyobb tavakat, holtágakat (Dunában, Tiszában, Körösökben, állóvizek közül a Balatonban a Velencei-tóban, a Tisza-tóban nagy állományban élnek). Szinttáj is van róla elnevezve az ún. dévér szint-táj. Ormányszerűen előrenyújtható szájával, az iszapban keresi táplálékát, csigákat, kisebb kagylókat, árvaszúnyog lárvát, amely a legsikeresebb csalija is. Mint szájállása is elárulja, élelmét elsősorban a fenéken keresi, de állóvizekben gyakran található vízközt is, ritkán feljön a felszínre is főleg a hajnali órákban.

Íz- és szagérzékelése fejlett, messziről megérzi az etetőanyag szagát, kedveli az édes ízűeket, de főleg tavasszal eredményesek lehetünk, ha a natúr etetőanyaghoz sok sót keverünk.
Májusban-júniusban ívik a part menti növényzet sekély részén, sokszor a halak háta is kilátszik a vízből, ilyenkor prédául szolgálhatnak a nagyobb példányok a vízimadaraknak, vízi emlősöknek. Sok helyütt horgászati tilalmat rendelnek el ebben az időben, néhol megtiltják a vízparton való tartózkodást. Sőt egy időben, Svédországban még a harangozás is tilos volt a vizek közelében fekvő templomokban, hogy az ívást ne zavarják. Növekedése táplálékban gazdag vizekben gyors, testhosszúsága elérheti a 40-50 centimétert és testtömege a 4-5 kilogrammot.

Leginkább dévérkeszegre emlékeztet alakja, de ha jobban szemügyre vesszük, szembetűnik a különbség, a dévérkeszeggel ellentétben a páros úszóinak töve vöröses, hátvonala a tarkón nyergesen hajlik. A csendes homokos, agyagos fenekű vizeket kedveli, sokszor a dévérkeszeg mellett is előfordul, az iszapos részeket kerüli. Ívása május-június hónapra tehető, íváskor úszóival élénken csapkod, fürdik akárcsak a ponty.

Nagyobb folyóink és tavaink hala dévérezés közben akadhat horogra. Pikkelyei ezüstösen csillogók, nagyobbak, mint a dévérkeszegnek, teste elnyújtottabb. Szájára boruló tompa orra alapján lehet a legkönnyebben megkülönböztetni a többi keszegfélétől.
Táplálékát elsősorban az aljzatról csipegeti, szájállása utal erre. Ívása tavasszal kezdődik, elhúzódhat a nyár elejéig.

A dévérkeszegnél laposabb hátú, elnyújtott testű hal, pikkelyei ezüstösen csillogók. Szája középállású ebből ítélve a táplálékát a vízközt szerzi meg. Farok alatti úszója feltűnően hosszú alapú. Tartózkodási helyei nagyobb folyóink mély vize kedveli a kicsit élénkebb folyású szakaszokat, Tiszában elég szép állománya él. Húsa nagyon szálkás, így csak ritkán kerül a halpiacra nagy tömegben.
Növekedése lassú maximális mérete 20-30 centiméter és 0,30-050 kilogramm.

A nevét onnan kapta, mivel orra kékes és gömbölyded akár a szilva, kissé túlnyúlik a szájon. Hengeres testű ezüstös pikkelyű hal, farok alatti úszója rövidebb, mint a dévérkeszegé. Nagyobb folyóinkban főleg a Dunában és a Tiszában él, többnyire a talaj közelében él. Táplálékát így rovarlárvák, csigák, férgek képezik. Ívása május-június hónapra tehető, ikráját növényekre bocsátja, egy nősténytől akár 50-100 000 ikra is származhat. Növekedése lassúnak mondható leggyakoribb a tenyérnyi méretű példány, maximálisan 25-30 centiméteresre 0,20-0,40 kilogrammosra nő meg. A Vaskapu megépítése előtt példányai elvándoroltak egészen a tengerig. Húsa nagyon szálkás.

Ezüstös testű kissé magas hátú hal, pikkelyei a hátoldalon zöldes feketék. Úszói vörhenyes színűek, szeme búzaszínű (ezért nevezik búza keszegnek). Has vonala gömbölyded, lekerekített. Igénytelen hal, egyaránt jól érzi magát kisebb folyókban, csatornákban, tavakban, tározókban. Mindenütt nagy mennyiségben megtalálható, az európai vizek legnagyobb számban előforduló halfaja.
Kerüli a hideg, gyors folyású vizeket, inkább a melegebb álló, vagy lassúbb folyású részeket kedveli. Homokos kavicsos aljzatú holtágakban keressük, kerüli az iszapos részeket.

Nagyobb folyókon a tavaszi áradáskor kihúzódik az árterekre, bejut a holtágakba és bent is marad. Az áradó folyó zavaros vizében elindul a legközelebbi csatornabefolyóig a folyással felfelé. Egyike a hideg vízben, sőt jég alól is fogható halfajainknak.
Ívása április elejére tehető. Rendkívül szapora, 80-10 000 ikrát is lerak.
A víz alatti növényzet között ritkán találjuk meg a bodorkát, inkább a tisztás részeket kedveli. A másodnyarasnál idősebb bodorka a mély, nyílt vizet kedveli, mély nádasokat, hínarasok meder felöli részét.
Táplálkozását tekintve mindenevő, étlapján egyaránt szerepelnek rovarlárvák, apró rákfélék, növényi hajtások, hínárfélék, zöldmoszatok.

Növekedése táplálékban gazdag vizekben gyorsnak mondható, az átlagpéldányok 10-20 centiméteresek, ritkábban elfordulhatnak 1 kilogrammos példányok is.

Teste széles háta kissé magas, kecsesnek mondható. Háta olajzöld. Pikkelyei nagyok, színezete főleg az idősebb példányoknál aranyló, pikkelyei nem nyálkásak. Úszói vérvörösek. Szeme narancssárga felső része vörös. Szája felső állású, ami a felszíni táplálkozásáról árulkodik.

Tartózkodási helyei nagyobb folyóöblök, holtágak, mesterséges és természetes tavak (igen szép állománya él a Balatonban és a Velencei-tóban). Csapatosan él, nagy kiterjedésű nádasokban, hínarasokban találja meg kedvező életfeltételeit. A compó és a kárász társhala. A felszíntől kb. 15 centiméterre mozog, a bodorkával ellentétben a vörösszárnyú nem szereti az árnyékot.
Természetes táplálékai, vízi növények hajtásai, zöldmoszatok, férgek, rovarlárvák, vízfelszínre hullott rovarok.

Kissé magas hátú, oldalról lapított, testalkata miatt a vaskosabb pontyfélékhez tartozik. Szája középállású, csúcsba nyíló. Háta szürkés-fekete, zöldessárga csillogással, oldala aranysárga. Szemgyűrűje citromsárga. Hátúszója palaszürke, a többi úszója pirosas színbe játszó. Folyó és nagyobb állóvizeinkben egyaránt megtalálható. Főleg a fenék közelében tartózkodik, de szívesen feljön a felszín közelébe a vízre hullott rovarokra vadászni.

Elterjedési területe Európa középső, illetve keleti felére tehető, előfordul Oroszországban és Skandinávia déli vizeiben.
Többnyire csoportos, folyóvízi hal, de előfordul élőhelyével összekötött holtágakban is. A vízszennyezést jól tűri, ezért fordul elő nagy számban a Dunában Budapest alatt.

Növekedését a Dunán vizsgálták, miszerint az 1. évben 6-8 cm-es, a 2. évben 10-20 cm-es, az 5. életév végére elérheti a 26-35 cm-t és a 350-900 g testtömeget. Táplálékban gazdag vizekben növekedése értelemszerűen gyorsabb. Táplálkozását tekintve a jász mindenevőnek mondható. Fogyasztja a vízinövények hajtásait, az aljzatról az algalepedéket, planktonikus élőlényeket, férgeket, rovarlárvákat, felszínre hulló bogarakat, főleg nagyobb példányai a halivadékot is ragadozza.

Ivarérettségét élete 3-5. évében éri el, ívó helyét csoportosan keresi fel áprilistól júniusig, kb. 60-150 000 ikrát rak le. Az ikra erősen tapadó, fenékre, vízinövényekre ragad. Az embrió 10-20 nap alatt kel ki, de ez kedvezőtlen időjárási viszonyok miatt elhúzódhat.

Teste nyújtott izmos, kissé hengeres alakú. Törzse nyúlánk, vaskos, hátvonala kissé domború. Színezete a hátoldalon sötétzöld-barnás zöld, oldalai fokozatosan világosodnak, pikkelyei ezüstösen csillogók. Hátúszója kékesszürkés, a többi úszója vöröses árnyalatú, farok úszója szürke szegélyű. Szája jellegzetesen alsó állású. Mindkét ajka erős, porcos felépítésű, egyenes vonalú (ezért hívják népiesen vésett ajkú paducnak). Szájmérete testméretéhez igen kicsi. Orra kékes szederjes árnyalatú, ajkai rózsaszínűek. Látása, szaglása fejlett.

Leginkább a gyors folyású, kavicsos, homokos medrű, nem túl mély vízrészeket kedveli. Tavasszal csapatokba verődve tartózkodik a kőrézsűkön, sóderzátonyok lankásabb esésein. Nyár végén, ősz elején a sebes és a lassú folyás határán lehet megtalálni, míg ősz végén és télen behúzódik a folyó mélyebb részeire.

A paduc egyaránt elfogyasztja az apró állati eredetű táplálékot, valamint a köveken megtelepedett algabevonatot, amit oldalra fordulva csipkedi le. Télen is táplálkozik.
Április végén májusban nagy csapatokba gyűlve ívik, rendszerint kisebb mellékfolyókba húzódik fel.

Nyújtott testű hal, úszói erőteljesek, háta sötét olajzöld, oldala ezüstösen csillogó. Pikkelyei nagyok és ezüstös csillogásúak, guanidint tartalmaznak, amit régebben a körömlakkgyártásnál használtak alapanyagként. Szája felszállású. Szemgyűrűje hamvas sárga színű.
Majdnem minden folyó és állóvizünkben megtalálható, szeret a nyílt vízen a felszín közelében tartózkodni, különösen kedveli az oxigén dús zuhogók alatti vizeket. Táplálkozását tekintve mindenevő, hiszen egyaránt fogyaszt növényi és állati eredetű táplálékot. Szívesen legeli a kövekre tapadt algabevonatot.

Május június hónapban ívik, rendszerint a part menti növényzetre, a Balatonon sokszor a fürdőzők között csapkodva rakják le ikráikat a part menti köveken megtapadt algabevonatra. Igen gyakran előfordul, hogy egy nagyobb vihar után ikrák százezrei pusztulnak el, a kövekről a partra sodródva. Növekedése lassú, kifejlett példányok testhosszúsága elérheti a 15-20 cm-t.
Sok helyen szívesen fogyasztják kemény húsát, főleg ruszlit készítenek belőle.