Harcsa

Silurus glanis Linné, 1758

Széles, dorzoventrálisan lapított nagy feje, elöl hengerded, majd a hasúszók mögött hirtelen elkeskenyedő, oldalról erősen lapított teste és nagyon hosszú farokrésze jellegzetes külsőt kölcsönöz a harcsának. Szája nagy, a felső és az alsó állkapcson apró, hegyes fogak ülnek. A felső állkapocs szájszögletének közelében lévő 1-1 hosszú bajuszszál hátrasimítva túlér a mellúszó csúcsán. Az alsó állkapcson négy vékonyabb és sokkal rövidebb bajuszszál található. Szeme egészen kicsi. A mellúszók jól fejlettek, lekerekítettek, a hátúszó feltűnően rövid és alacsony. A hát vonala csaknem egyenes. A farokalatti úszója nagyon hosszú, a végbélnyílástól a farokúszóig terjed. A farokúszó lekerekített. Az oldalvonal csaknem egyenes lefutású. Teste pikkelytelen, csupasz. Színét nagyban befolyásolja a környezet, háta zöldesszürke, agyagszínű, barnásszürke vagy teljesen fekete, amelyen márványszerű rajzolat figyelhető meg. Oldalai olajzöldek, vagy szürkék, szintén márványozott rajzokkal. Hasa fehér vagy sárgásfehér, kisebb-nagyobb sötétebb pontokkal. Páratlan úszói sötétszürkék, a többi világosabb. Az albínó példányok írisze sárga. A hegyi patakokon és folyókon kívül majdnem minden domb- és síkvidéki folyóban, azok mellék- és holtágaiban, tavakban, még brackvízes tengeröblökben is megtalálható. Folyókban, tavakban a mély, iszapos, gyökerekkel teli területeket, kőgátak, tuskók környékét, a folyók alámosott árnyékos partoldalait kedveli, ahol életének igen nagy részét tölti. Hároméves korukig csoportos életmódot folytatnak, ezután már csak vermeléskor találhatók meg nagyobb csoportban, az idősebb példányok szoliterré válnak. A tejesek 3-4, az ikrások 4 éves korban válnak ivaréretté. Az ivarérett példányok áprilisban kezdik meg vándorlásukat megszokott ívóhelyeik felé. Az ivari dimorfizmus kifejezett. A hímek állkapcsa szögletes, az ivari szemölcs hegyes, a mellúszó első sugara S-alakú. A nőstények ivari szemölcse kerek végű. Kettesével-hármasával csoportosulva keresik fel a megfelelő ívási szubsztrátumú helyeket, a fák hajszálgyökereit, a kiöntéses területek füves, könnyen felmelegedő területeit, amelyet előzetesen gondosan letisztogatnak farkuk sepregető mozdulataival. Május végén és júniusban, tartósan 20 ° C fölötti vízhőmérsékletnél történik meg az ívás, melynek során egy nőstény 100-500 ezer, 1-2 mm átmérőjű ikrát rak le. A megtermékenyített, ragadós ikrák 3-4 mm nagyságúra duzzadnak. A fészket a hím őrzi, igyekszik minden ellenséget távol tartani, ugyanakkor farkának legyező mozdulataival állandóan frissíti a vizet az ikrákon. A hőmérséklettől függően 3-7 nap alatt kikelő 7 mm-es lárvák 5-7 napig még a szikanyagból táplálkoznak. A lárva első táplálékát zooplankton-szervezetek képezik, majd hamarosan áttér a bentikus élőlények fogyasztására. A ragadozó életmódot a 30-52 mm-es ivadék kezdi meg. Fő táplálékukat halak alkotják, de elfogyasztanak minden elérhető táplálékot, élőt és dögöt egyaránt (vízimadarat, emlősöket, kétéltűeket, puhatestűeket). Gyomortartalmának vizsgálatával változatos táplálékbázist igazoltak (Vasiliu és Popescu, 1943; Vásárhelyi, 1968). Európa édesvizeinek második legnagyobbra növő hala.