A paduc horgászata

    A legegyszerűbb, de egyben leghatékonyabb horgászata a partról történő úszós horgászat, történjék az rakós-, bolognai- vagy spiccbottal, úsztatásra szerelt match bottal, de a finom rezgőspicces botokat sem kell félredobni. Úszózáskor a főzsinór 12-14-16-os, az előke 10-es legyen, az úszó mérete függ a halak kapókedvétől, a víz mélységétől és a sodrás erősségétől: 4-14 gramm között változhat. A horog a "leggyengébb" pont, hiszen a kemény szájba nehezen akad bele, különösen, ha őkelme finnyásan eszeget. A méret 12-18 között változik, de természetesen a legfontosabb, hogy kifogástalan legyen a horog éle! Elengedhetetlen feltétel a folyamatos etetés. Ha egyszer az etetésre talált és ízlik neki a kajánk, akkor folyamatosan fogható. Persze olyan is előfordulhat, hogy nem tetszik neki az etetőanyagunk, ilyenkor egy-két eltévedt példányon kívül ne számítsunk fogásra. A sajtos, folyóvízi etetőanyagok könnyen elcsábítják, de természetesen ebből az etetőből nem hiányozhat az áztatott, kinyomkodott kenyér, melyet nagy lyukú rostán áttörve keverünk bele. Sajnos sok gyári etetőanyag elől pánikszerűen menekül a paduc, ki kell tapasztalni a megfelelőt! Ősszel, a lehűlő vizekben már nagyon kevés etetőanyagot fogyaszt, ilyenkor csontkukac és egy kis báb etetésével pezsdülhet meg a víz. Etetés: 5-10 gombócos lealapozás után tyúktojásnyi méretű gombócokat dobáljunk 3-4 percenként, de megfelelő a 15-20 percenként bedobott 3-4 kétkezes, nagy gombóc is. Mindkettőnek megvan az előnye és a hátránya is, a lényeg, hogy paduc őnagyságának mindig legyen min rágódnia! Az etetőanyagot célszerű sóderrel nehezíteni.
        Sokféle csalival fogható, de a legjobb a nagy, színes csonti, kényes kapások esetén az apró pinki, nyáron pedig nagyon fogós lehet a kenyérrózsa, bár köztudott, hogy ez utóbbi rendkívül rosszul tart a horgon, gyakran kell újracsalizni. Csonti esetén a 4-5 darabból álló csokor a megfelelő.
        A nyári hónapokban a beetetés után 15-20 perc elteltével jelennek meg első halaink, a víz lehűlésével arányosan ez az idő egyre hosszabb lesz, az ősz vége felé akár 2-3 óra is eltelhet, mire felbukkannak. Ha viszont ennyi idő elteltével sincs érdeklődés, akkor vagy hal nincs a környéken, vagy mi rontottunk el valamit. Nyáron, melegben pirkadattól késő délelőttig, majd délután 5-től sötétedésig számíthatunk kapásra.
        A paduc kedveli a szabadon úsztatott vagy csak enyhén visszatartott szereléket. Ilyenkor a csali szinte természetes úton, a víz sebességével halad. Máskor viszont a visszatartott, már-már megállított, vagy csak centiről-centire engedett csali iránt érdeklődik. Sosem lehet előre tudni, hogy melyik módszer fog beválni, akár horgászat közben is változhat, ezért érdemes kétféle szerelékkel megközelíteni a vízpartot: az egyik szerelésen kisebb, 4-6 grammos, a másikon nagyobb, 8-10 grammos úszó legyen. Előbbinél az eresztéket úgy kell beállítani, hogy a horog a feneket érje. Az előke kb. 35 centiméter, az előkefül felett vagy magán a fülön legyen a jelzőólom és felette bő 30 centivel a főólom. Nem szabad az összes ólmot egy csomóban hagyni, mert az egyenetlen fenéken a főólom könnyedén beakadhat a kövek közé és az egész szerelék elvész. A jelzőólom viszont könnyen átugorja a köveket, maga után húzva az előkét. Igazi jelentősége akkor van, mikor nem tudjuk egy helyre koncentrálni a halakat. A visszatartott, megállított szerelék akkor hasznos, ha megbizonyosodtunk róla, egy bizonyos helyen gyülekeznek a halak. Ez köszönhető a folyamatos etetésnek vagy annak, hogy az etetőanyag összegyűlt egy gödörben vagy kövek mögött. A nehezebb úszóval összeállított szereléknél a főólom közelebb kell legyen a jelzőólomhoz, az eresztéket is úgy kell beállítani, hogy az előke teljesen a fenéken feküdjön és a jelzőólom is ott kopogjon. Mindkét módszernél nagyon fontos az ereszték precíz beállítása. Ha túl nagy állandóan akad, ha kicsi, akkor nincs fenéken, így fenéklakó barátaink nem fogják észrevenni. A kapás a szabadon úsztatott szerelék esetén elakadás-szerű, lassú elmerülésként jelentkezik. Nagyon nehéz megkülönböztetni a tényleges akadástól. A visszatartott módszernél a kapás határozott rávágásként jelentkezik, néha olyan gyorsan, hogy bevágni sincs idő. Esetenként 3-4 erőteljes lerántás jelzi, hogy halunk bizony makacsul ragaszkodik a csalihoz.
        A paduc igazi sporthal, fogása kellemes élményt nyújt, megakasztása után hevesen védekezik, és a folyásiránnyal megegyező irányba próbál menekülni. A fenék közelében újra és újra nekirugaszkodik, így próbálván megszabadulni a horogtól.