Ponty

Tudományos neve: Cyprinus carpio L.
Orosz neve: sazan.
Német neve: Karpfen.
Angol neve: carp.

TILALMI IDÕ, MÉRET- ÉS MENNYISÉGI KORLÁTOZÁS ALÁ ESÕ HALFAJ!
A ponty nemcsak a tógazdasági haltenyésztés, hanem a horgászat szempontjából is legfontosabb halfajunk. Egyike legnagyobbra növõ halainknak. Változatos horgászata és kitartó védekezése a horgon kitûnõ sporthallá avatja. Valamennyi halunk közül a ponty értékesíti legjobban sekély vizû tavaink és a holtágak természetes táplálékát, emellett viszonylag nagy tömegben szaporítható. Ezért a ponty az a halfaj, amelynek természetes vizeinkben való telepítésével a jövõben is reméljük, hogy ki tudjuk elégíteni az egyre növekvõ horgásztábor nagy testû, jól védekezõ halak fogására irányuló igényét.

LEÍRÁSA

A hazánkban élõ halfajok jelentõs része a pontyfélék családjához (Cyprinidae) tartozik. A ponty ennek a családnak egyik legnagyobbra növõ, gazdaságilag és horgászati szempontból egyaránt legfontosabb tagja.
Szája közepes nagyságú. A felsõ szájnyílás szélén két hosszabb és két rövidebb tapogató-ízlelõ bajuszszál helyezkedik el.
Az úszók közül a hátúszó és a farok alatti úszó elsõ sugara kemény, csontos és fûrészes szélû.
A vizeinkben fogható pontyok alakja, pikkelyezettsége, színe és növekedési üteme annyira változatos, hogy joggal beszélhetünk különbözõ pontyfajtákról. A nemes ponty változatait az eltérõ természeti adottságok (folyóvíz, állóvíz), valamint a ponty-tenyésztõk eredményes nemesítõmunkája hozta létre.
Az alak szempontjából három pontyfajtáról beszélhetünk : a nyurga pontyról, a tõpontyról és a nemes pontyról. Megkülönböztetésükre vezették be a "profilindexet", vagyis azt a számot, amely megadja, hogy a test hosszúsága (h) hányszorosa a test magasságának (m). Tehát Pi = h / m.
A nyurga ponty profilindexe a legnagyobb, 3,5-4,5 között váltakozik. Vagyis testének hosszúsága átlagosan négyszerese a magasságának. Ma már inkább csak a folyóvizekben fordul elõ.
A tõponty profilindexe 2,8- 3,5 között váltakozik. A legõsibb pontyfajta, amely egyaránt elõfordul nagyobb folyóinkban, a tavakban és a vízi növényzettel szegélyezett holtágakban. A nemes ponty profilindixe 2,4-2,8 között változik. A sok évtizedes nemesítõmunka eredményeképpen kitenyésztett nemes pontyot áranylag kis fej, rövid, de magas törzs és igen gyors növekedés jellemzi. Valamennyi pontyfajta közül a nemes ponty értékesíti legjobban a táplálékot.
A pikkelyezettség szempontjából is több változatot különböztetünk meg. A nyurga és a tõponty testét a fejtõl a farokrész végéig közepes nagyságú, aranysárga színû pikkelyek borítják; ezek a háton kissé sötétebbek és barnás-zöldes árnyalatúak. A nemespontyok között is tenyésztenek pikkelyeseket, javarészük azonban csak hiányosan pikkelyezett, sõt van közöttük szinte teljesen csupasz ponty is. Ennél a hát oldalán húzódó pikkelysoron kívül csak néhány nagyméretû, ovális alakú pikkely helyezkedik el a farokrészen és a hason, teste egyébként csupasz. Bõre vastag és sötétbarna-sötétzöld színû, csak a hasa alja világosabb. Egy másik változat az "oldalpikkelysoros" tükrös ponty. Sem a hátán, sem az oldalán nincs pikkelysor, teste csupasz, csupán elszórtan helyezkedik el rajta néhány nagyobb pikkely. Bõre ugyancsak vastag, s hasonló színû, mint a tükrös pontyé.

Érzékszervek, belsõ szervek

Az érzékszervek és a belsõ szervek közül csupán azokról emlékezünk meg, amelyek különösen jellemzõk a pontyra.
Az érzékszervek közül a ponty látó-, egyensúlyozó és halló-, valamint az áramlást érzõ szervei csak átlagosan fejlettek. Annál fejlettebb a szagló- és ízlelõszerve. Az utóbbi apró ízlelõbimbók sokaságából áll, amelyek nemcsak a szájat és a bajuszszálakat, hanem szinte az egész testet belepik. Érdemes megemlíteni, hogy a táplálék ízét a ponty csak közvetlenül érzékeli, a táplálék szagát azonban távolból is.
Ugyancsak igen fejlett a ponty hõérzékelése. Már 1-2 °C-os hõmérséklet-változást is megérez, s azonnal alkalmazkodik hozzá. A víz hõmérséklete döntõen befolyásolja a ponty egész életritmusát, ivari életét, téli vermelését, táplálkozását, tartózkodási helyét. Mindig a számára legmegfelelõbb hõmérsékletû vízréteget igyekszik felkeresni.
A ponty nem csupán a kopoltyún keresztül lélegzik, hanem a bõrön át is! Ez magyarázza, hogy hûvös idõben a ponty rövid ideig a vízen kívüli tartózkodást is elviseli. De fontos szerepe van a kisegítõ lélegzésnek olyan idõszakban is, amikor a víz oldott oxigéntartalma jelentõsen csökken. Ilyenkor a pontyok elhagyják a víz mélyebb rétegeit és a víz színén szürcsölik a levegõt: "pipálnak".
Sajátságos a ponty táplálkozó-emésztõ szerre is, amely a harmonikaszerûen elõre tolható és visszahúzható szájnyílással kezdõdik. Ez nemcsak arra alkalmas, hogy a fenékiszapot feltúrva kiszedegesse belõle a rovarálcákat, hanem arra is, hogy a kövekrõl, nádszálakról leszakítsa a keményebb táplálékot, pl. rovart, csigát, vándorkagylót. Ez utóbbiakat, valamint a kemény növényi magvakat garatfogaival õrli meg.
A feldarabolt táplálék a középbélbe kerül, ahol megemésztõdik. A pontynak ugyanis nincs gyomra! A középbél a végbélben folytatódik. A meg nem emésztett táplálék (növényi rostok, kagylóhéj stb.) a végbélnyíláson át hagyja el a ponty testét.

SZAPORODÁSA ÉS NÖVEKEDÉSE

Szaporodása

A ponty ívása néha már április végén elkezdõdik, ha a vízinövényzettel borított sekély szélvizek hõmérséklete eléri a 17-18 °C-ot. A fõ ívási idõszak május-júniusra esik, de elõfordul, hogy még július elején is ívik.
A ponty természetes szaporodásának néhány évtizeddel ezelõtt még nagy volt a jelentõsége, hiszen az ikrásban évente mintegy 150 ezer 1-1,5 mm átmérõjû ikra fejlõdik testtömeg-kilogrammonként. Ez a roppant termékenység azonban a vizek szabályozása, az ívóterületek jelentõs csökkenése vagy megszûnése, a gyakori vízszint-ingadozás és fõképpen a fokozódó vízszennyezõdés miatt egyre kevesebb vízen, egyre csökkenõ mértékben érvényesülhet. Napjainkban alig van olyan természetes vizünk, amelynek pontyutánpótlását a természetes szaporodás csak részben is fedezné. Annál nagyobb eredményeket értek el halszaporító gazdaságaink a pontyivadék tömeges és viszonylag olcsó elõállításában. Így lehetõvé vált, hogy az arra alkalmas természetes vizeink pontyállományát magas szinten tarthassuk.

Növekedése

A nyurga ponty növekedése igen lassú. Az 1,0 kg-ot csak 5-6 éves korában éri el. Többnyiré 0,75-1,50 kg-os példányok akadnak horogra. Egyes vizeken, pl. a Ráckevei-Dunában, a Körösökben, a Tiszában, a Balatonban néha még 4,0-5,0 kg-os, sõt azon felüli példányok is elõfordulnak.
A tõponty növekedése gyorsabb a nyurga pontyénál. Már 4 éves korban elérheti az 1,0 kg-ot. Horogra többnyire az 1,5-2,0 kg-os példányok akadnak. Vannak tavak és hoItágak, amelyekben a 10,0 kg-ot jóval meghaladó példány sem ritka.
A nemes ponty az elsõ évben átlagosan 10-120 g-os, a másodikban 200-350 g-os, a harmadikban 800-1500 g-os. De igen kedvezõ táplálkozási körülmények között a háromnyaras nemes ponty meghaladhatja a 2,0 kg-ot is. Ez az oka annak, hogy ma már kizárólag kis profilindexû nemes ponttyal népesítjük a horgászvizeket. A nemes ponty a természetes vizekben is megtartja gyors növekedését, megfelelõ táplálkozási körülmények között. Többnyire 1,5-3,0 kg-os példányok akadnak horogra, de a rekordlistán évente szerepel néhány 10-20 kg közötti példány.

TARTÓZKODÁSI HELYE ÉS TÁPLÁLKOZÁSA

Tartózkodási helye

A ponty a folyók mellékágainak, árterületeinek hala. Hazánk vizeit évszázadok óta a Duna alsó szakaszáról felvándorló pontyok népesítették be. Kisebb-nagyobb folyóinknak a tavaszi áradáskor elöntött több 100 ezer hektárnyi területén mindenhez hozzájutott a ponty, ami életéhez szükséges: bõséges terület a táplálkozáshoz és sekély vizû, növényzettel belepett szélvizeket a szaporodáshoz. Szinte elképzelhetetlen bõség jellemezte a Tisza, a Duna, a Körösök és más vizek halállományát abban az idõben, amikor még nem került sor ezeknek a vizeknek a szabályozására.
A múlt század közepén kezdõdött vízszabályozások alaposan megváltoztatták a helyzetet. Folyóvizeink pontyállománya azóta jelentõsen megfogyatkozott. Ugyanakkor az idõközben ponttyal benépesült kisebb-nagyobb tavak mellett az újonnan létrehozott zárt holtágak, a lassú folyású csatornák, a völgyzárógátas tavak nyújtanak részbeni kárpótlást a vízszabályozások miatt elveszített pontyos vizekért. Ezek a sekély vizû, már tavasszal jól felmelegedõ tavak, holtágak és csatornák a folyóvizek árterületeire emlékeztetnek. Kialakul bennük a vízinövényzet, szélüket többnyire nádas szegélyezi, s a sekélyebb, 1-2 m-es részeken megtelepszik a hínár. A ponty legszívesebben s nádasok, hínárosok környékén tartózkodik, az 1-2 m mélységû vízrészeken. Itt megtalálja mind a búvóhelyet, mind a bõséges táplálékot. Ezeknek a vizeknek az is nagy elõnye, hogy zártak, a hal nem szökhet ki belõlük. Érdemes tehát ezekbe pontyot telepíteni.
A szabályozott folyóvizek gyors folyású medre nem igazi otthona a pontynak. Ott inkább csak áradáskor, vonulás közben akadhatunk rá. A kisebb folyóvizek lassú folyású, mélyebb részein, a fenékre süllyedt fák, tuskók között már inkább eltanyázik. Ott, ahol a partot nád vagy sás szegélyezi, vagy ahol bokrok borulnak a víz fölé, szívesen tartózkodik. Kedvenc tartózkodási helye az erõmûvek alatti örvénylõ vizek csendesebb szakasza, a vízbe nyúló sarkantyúk, ruganyok mögötti csendes, mély vízrész.
Mind a folyó-, mind az állóvizeken a ponty gyakran változtatja tartózkodási helyét. Íváskor a sekély part menti vizeken találjuk (ilyenkor tilalom védi!). A téli hónapokban, a vermelési idõszakban többnyire a meder mély szakaszain vagy mély vizû nádasokban, nagy csapatokba tömörülve, szinte mozdulatlanul várja a tavaszt.
A horgászszezonban több különbözõ tényezõ (pl. a vízállás változása, a rendelkezésre álló táplálék mennyisége, a víz hõfoka és oxigéntartalma) hat jelentõsen a pontycsapatok elhelyezkedésére és vonulására.
Az áradás vagy apadás fõképpen a folyóvizeken okoz jelentõs változást. Ha árad a víz, partközelben találjuk; gyors apadáskor, alacsony vízállás mellett a mélyebb gödröket keresi fel, ha ilyenek nincsenek, lefelé vándorol a víz alsó szakaszai felé.
Állóvizeken a vízállás változása többnyire igen lassú, ezért a ponty itt inkább más tényezõk hatására változtatja tartózkodási helyét. Ilyen pl. a táplálékszûke vagy -bõsége valamint a búvóhely. Bár a ponty a sekély vizû tavakban, holtágakban a nádasok, hínárosok környékén jó búvóhelyet és kielégítõ táplálékot talál, szívesen keresi fel a mélyebb (2-5 m) nyílt vizeket is, hiszen a mély víz jó búvóhely, s az iszapos fenéken rengeteg táplálék terem.
Jelentõs befolyást gyakorol a ponty tartózkódási helyére a víz hõmérsékletének változása. A gyors lehûlés erõsen megviseli szervezetét. Márpedig ez nyáron a sekély vizeken gyakran bekövetkezhet, a nappali felmelegedés és az erõs éjszakai lehûlés következtében. Ilyenkor a ponty a mélyebb vizekre menekül. De a mély vizeken is több fokos lehet az eltérés a víz felsõ és alsó rétegei között. A ponty lehetõség szerint a víz meleg rétegét igyekszik felkeresni.
A víz oxigéntartalmának változását is figyelemmel kell kísérni. A nyári hónapokban sokszor 20-25 °C-ra felmelegedõ víz oldott oxigéntartalma (6-7 köbcentiméter / liter) bõségesen elegendõ a ponty számára, bár életfolyamatai ilyenkor a legintenzívebbek. Csakhogy az, ami a víz egészére érvényes, nem mindig érvényes a víz egyes szakaszaira. A sekély, iszapos, korhadó anyagokat tartalmazó, növényzetmentes vízrészek oxigéntartalma a kánikulai idõszakban igen csekély. Ezekrõl a ponty olyan vízinövényzettel belepett vízszakaszokra húzódik, amelyeken a növényzet legalább a nappali órákban oxigént termel. A ponty minimális szükségletét sem kielégítõ oxigénszûke lép fel azokban az elmocsarasodó tavakban, amelyekben állandóan gázbuborékok szállnak fel a víz színére, a káros gázokat tartalmazó iszaprétegbõl. De még a legjobb horgászhelyet is tönkre lehet tenni a vízben oldódó anyagokat tartalmazó etetõanyag (moslék, áztatott kenyér stb.) tömeges kiszórásával. Ezeken a helyeken is oxigénhiány lép fel, s a ponty még a környékrõl is elmenekül.

Táplálkozása

A pontyivadék táplálkozását a vízben lebegõ apró állati szervezetekkel (kerekes férgek, kandicsrák, vízibolha, stb.) kezdi. A második nyártól fõ tápláléka a partközeli vizeken és a nyílt víz iszapjában nagy tömegben tenyészõ legkülönbözõbb rovarálca. De még a több kilós ponty is ezeket az apró, puha testû állati szervezeteket fogyasztja a legnagyobb mennyiségben, továbbá a csigát, a kagylót - fõképpen vándorkagylót -, a gilisztát, a kérészálcát stb.
Ezeket túrja ki a fenékiszapból, csipegeti le a nádszárról és más vízinövényrõl. Elfogyasztja ezenkívül egyes hínárfélék fiatal hajtását, termését is.

A ponty étvágyát befolyásoló tényezõk

Elsõsorban a víz hõfokáról kell szólni. Késõ õsszel, amikor a hõfok 8-10 °C alá süllyed, a ponty kisebb-nagyobb csapatokban a vermelõhelyek felé húzódik, és a 4 °C-ra lehûlt vízben alig vesz magához táplálékot. Az egész telet a vermelõhelyen tölti, s csak akkor mozdul ki onnan, amikor tavasszal a víz hõfoka 8-10 °C fölé emelkedik. Eleinte csak apró rákféléket fogyaszt. A víz hõfokának növekedésével egyre gyorsulnak életfolyamatai, így emésztése is. A 14-16 °C-ra melegedett vízben már elfogyasztja a nagyobb falatokat. Étvágya nyáron a 20-25 °C-os vízben a legnagyobb! Ilyenkor valósággal tömi magába a táplálékot.
Az õszi hónapokban csökken a víz hõmérséklete, és az elsõ hûvös éjjelek után jelentõsen megcsappan a víz természetes táplálékkészlete, ezért a még étvágyánál levõ ponty nem jut elegendõ táplálékhoz (ennek következtében sok ilyenkor a kapás). Az október-novemberben vermelésre gyülekezõ pontycsapatok csak súlyosbítják a helyzetet; egyre növekvõ és tömörülõ csapatok élnek rohamosan csökkenõ táplálékból. .
Egyes vizeken, pl. az erõmûvek hûtõtavaiban a víz még a téli hónapokban sem hûl 10-15  °C alá, tehát a természetes tápláléktermelés egész télen át folyik. Ezekben a tavakban a ponty nem vermel; a téli és a kora tavaszi hónapokban is táplálkozik, és a befolyó meleg víz környékén tartózkodik!
Az oxigéntartalom ugyancsak befolyásolja a ponty étvágyát. A túlságosan felmelegedett vízben annyira csökkenhet az oxigéntartalom, hogy a ponty elmenekül onnan, s a hûvösebb, oxigéndúsabb vízben keresi a táplálékot. Ha az oxigénhiány oly nagy mértékû, hogy a ponty a víz színén pipálni, fulladozni kezd, természetesen semmi étvágya sincs.
A napszak is befolyással van a ponty étvágyára. A tapasztalat azonban azt mutatja, hogy a különbözõ vizeken eltérõ napszakokban van étvágyánál. Minden vízre érvényes szabály tehát nincs. Csupán az a tapasztalat, hogy a meleg nyári hónapokban számos vízen a hajnali, a kora délelõtti, valamint a késõ délutáni órákban táplálkozik inkább, mint a forró déli, kora délutáni idõszakban. Õsszel és tavasszal viszont a déli és a kora délutáni órákban van étvágyánál, de vannak vizek, ahol éjszaka is.
Bár a ponty étvágya a 20-25 °C-os vízben a legnagyobb, mégis elõfordul, hogy a nyári hónapokban néha napokig alig vesz magához táplálékot. Rendszerint a víz gyors apadásakor, továbbá a frontbetörés elõtti fülledt, déli szeles idõjáráskor csökken az étvágya. Ilyenkor valósággal koplal.

A ponty frontérzékenysége

Az idõjárási frontok átvonulása érzékenyen érinti a legtöbb embert (fejfájás, letörtség, szívbántalmak stb.). Gyakorlati tapasztalat, hogy a pontynak is igen nagy a "frontérzékenysége": a front közeledésének idõszakában napokig alig vesz magához táplálékot.
Az idõjárási frontok többnyire az Atlanti-óceán felõl, keleti irányba haladva érik el hazánkat. A front keleti oldalán meleg, a nyugati oldalán pedig hideg légtömegek helyezkednek el. A dél felõl áramló meleg levegõt a 107. ábrán fehér nyíl jelzi. A front közeledésére a légnyomás fokozatos csökkenése, a szél délire, délnyugatira fordulása, a meleg, fülledt levegõ utal. A meteorológusok a levegõnek ezt az állapotát "prefrontális" (front elõtti) állapotnak nevezik. Amíg ilyen típusú levegõtömeg van hazánk fölött, jelentõsen csökken a ponty étvágya. Minél nagyobb a légnyomásesés (pl. 10-20 mm), minél hosszabb ideig tartózkodik hazánk felett prefrontális levegõtömeg, annál erõsebb és hosszan tartóbb a ponty étvágyára gyakorolt hatása (ilyenkor beszélhetünk a kényes kapások idõszakáról).
Amikor a front átvonul felettünk, a délnyugati szél nyugatira-északnyugatira fordul, s gyakran az esõ is megered, egyszerre megjavul a ponty étvágya.
A prefrontális légtömegek kedvezõtlen hatása hazánkban általában 2-4 napig tart. Ennyi idõ szükséges ahhoz, hogy a front az óceán felõl elérje hazánkat, és a front mögött beáramló hûvös levegõ kisöpörje a fülledt meleg légtömeget. De elõfordul, hogy a front megreked az Alpoknál, s a ponty étvágytalansága egy hétig is eltart ("döglött a víz, nincs pontykapás").
A frontátvonulás azonban nem mindig okoz ennyire mélyreható változást a ponty étvágyában. A nyári zivatarok idõszakában néha több zivatarfront vonul át hazánkon néhány órás idõközben. Ilyenkor is változó a szélirány, a légnyomás azonban csak 1-2 millibarnyit csökken, majd újra emelkedni kezd. Ez az idõjárási helyzet csak mérsékelten csökkenti a ponty étvágyát.
Ugyancsak kisebb mértékben jelentkezik a prefrontális idõjárási helyzet hatása azokban a természetes vizekben, amelyekben sûrûn telepítettek pontyivadékot. Ezek a takarmányhoz szoktatott, szinte háziasított pontyok kevésbé frontérzékenyek, mint az olyan természetes vizekben élõk, amelyekben a horgászok megelégednek a természetes utánpótlással, vagy csak gyér az ivadéktelepítés. Ezt a tapasztalatot a tógazdasági gyakorlat is igazolja.
Az áradás-apadás hasonlóan befolyásolja a ponty étvágyát. Már az áradást megelõzõ, "pezsdülõ" vízben megnõ az étvágya. Lassú áradáskor mohón táplálkozik az elöntött területek terített asztalán. A víz apadásakor viszont csökken az étvágya: gyors apadáskor - napi 30-40 cm-en felül - alig táplálkozik.

Vilagrekord: 34,65gr tőponty

Christian Finkelde